| Az Európai Bizottság 2010. március 1-jén huszadik alkalommal hozta nyilvánosságra a tagállamoknak az uniós jogszabályok átvételét bemutató belső piaci eredménytábláját. Az állam- és kormányfők még 2007 márciusában tűzték ki, hogy a belső piac egységessége és működésének elősegítése érdekében törekszenek az uniós jogszabályok pontos és határidőre való átvételére, és ennek érdekében az ún. átültetési hiányuk nem haladja meg az erre a célra meghatározott 1%-os küszöbértéket. A tagállamok elhatározták azt is, hogy ügyelni fognak arra, hogy az irányelveket a határidő után két évvel teljes mértékben építsék be nemzeti szabályaikba. 2010 első negyedévére a tagállamok átültetési hiányának átlaga 0,7% volt, amivel teljesítették a célkitűzést. Magyarország és további 15 tagállam az eddigi legjobb eredményét érte el. Magyarország a 27 tagállam között – három másik tagállammal együtt – a harmadik legjobb értéket és eredményt érte el. Magyarország átültetési deficitje 0,4%, ami nemcsak a korábbi 1%-os célkitűzés, hanem a 0,7%-os uniós átlag alatt is van. Hazánknak nincsen 2 évnél régebbi átültetési elmaradása, és az átültetési késés is csak 5 hónap az átlagos 9-hez képest, amely szintén a harmadik legjobb érték az Unióban. Magyarország ellen 32 belső piaci vonatkozású kötelezettségszegési eljárás volt folyamatban 2010 elején, ami szintén sokkal jobb a tagállami átlagnál (47 eset). Ezzel az eredménnyel hazánk a 12. helyen áll a többi tagállamhoz viszonyítva. Magyarország az új tagállamok átlagával megegyezően, átlagosan 16 hónap alatt zárja le eljárásait. A tagállamoknak átlagosan a kötelezettségszegési eljárások 38,6%-át sikerül lezárniuk két és fél éven belül, azonban Magyarország átlaga e tekintetben is eredményesebb 52%. Magyarország jó teljesítménye is igazolja, hogy elkötelezett az uniós tagságból származó kötelezettségek teljesítése, a belső piac minél pontosabb és hatékonyabb működése mellett. A kormány kiemelt figyelmet fordít az uniós jogszabályok átültetésére. A jogharmonizáció koordinációjára és módszertanára kialakított hazai szabályok és eljárások megfelelőek és hatékonyan működnek. (2010. március 1.)
|