| Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének felkérésére Martonyi János külügyminiszter képviselte az Uniót a Hanoiban 2010. július 22-23-án megrendezett ASEAN Poszt-Miniszteriális Konferencián és Regionális Fórumon. Hazánk 2011 első félévében esedékes uniós elnökségéhez közeledvén ez az első eset, hogy magyar politikus már az Európai Unió nevében tárgyalt. Az EU-ASEAN miniszteri fórumon brunei kollégájával társelnöki szerepet betöltő Martonyi János kiemelte, hogy az Európai Unónak is egyre kézzelfoghatóbbak az érdekei Délkelet-Ázsiában. Az EU a legjelentősebb befektető a térségben és kereskedelmi kapcsolatai is dinamikusan bővülnek. Mindaz, ami a világ ezen részén történik, hatásaiban azonnal megjelenhet kontinensünkön is, akár gazdasági, akár biztonsági értelemben. Nem véletlen tehát, hogy erősíteni kívánjuk jelenlététünket a kelet-ázsiai együttműködési rendszerekben, az ASEAN Regionális Fórumban már létező EU-tagságon túlmenően is. Ez a fajta uniós politikai-biztonsági szerepvállalás jól kiegészítheti az intenzív kereskedelmi kapcsolatokat csakúgy, mint azt a presztízst, amely a például a 2007-13 között összesen 1,4 milliárd euróra tehető uniós fejlesztési támogatások nyomán már megteremtődött az EU számára a régióban. Az ASEAN üdvözölte, hogy a mostani tanácskozáson írták alá azt a dokumentumot, amely jogilag megnyitja az utat az Európai Unió csatlakozása előtt a Délkelet- Ázsiai Barátsági és Együttműködési Szerződéshez. A regionális fórumon Martonyi János felszólalásában hangsúlyozta, törekedni kell arra, hogy a térség biztonsága ne csak a már bevált bizalomerősítő intézkedésekre, hanem az ún. preventív diplomácia fokozatosan bevezetendő rendszerére épüljön. A tanácskozás résztvevői elfogadták a Hanoi Akciótervet. Ez a 2020-ig kialakítandó főbb irányvonalat és megvalósítandó konkrét lépéseket tartalmazó dokumentum a hagyományos és a nem hagyományos biztonsági kihívásokkal kapcsolatos gyakorlati együttműködés alábbi fő elemeire koncentrál: katasztrófák hatásainak mérséklése, terrorizmus és transznacionális bűnözés megelőzése, tengeri biztonság, non-proliferáció, leszerelés, békefenntartó műveletek és biztonsági párbeszéd. Martonyi János külügyminiszter a konferencia margóján kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Jang Csie-cse kínai külügyminiszterrel, továbbá az EU képviseletében Gombojav Zandanshatar mongol, Ju Mjong Hvan dél-koreai, Marty Natalegawa indonéz és Kasit Pirpmya thaiföldi külügyminiszterrel. E megbeszéléseken áttekintették az EU és az említett négy ország kapcsolatait, különös tekintettel a még tárgyalási szakaszban lévő (Mongólia, Thaiföld), vagy már megkötött és megvalósításra váró (Indonézia) új típusú partnerségi és együttműködési megállapodásokra, illetve a Dél-Koreával már aláírt keretmegállapodásra, csakúgy, mint a Szöullal véglegesített és aláírásra váró szabadkereskedelmi megállapodásra. Ez utóbbi találkozó kiemelt biztonságpolitikai jellegű témája volt a Csonan-incidens. Martonyi János nagyra értékelte azt a higgadtságot, melyet a dél-koreai kormány hadihajójának elsüllyesztése óta tanúsított. A Poszt-Miniszteriális Konferencia keretében a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tíz tagja találkozik évente egyszer ún. dialóguspartnereivel, köztük a világ olyan jelentős erőközpontjaival, mint az EU, az USA, Oroszország, Kína, vagy Japán. A mostani rendezvénysorozatra Hanoiba látogatott például Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, csakúgy, mint Szergej Lavrov, az orosz, Jang Csi-Cse, a kínai és Okada Kacuja, a japán diplomácia vezetője is. |