|
|
|
EBESZ informális külügyminiszteri ülés (Almati, 2010. július 16-17.) | | | Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára 2010. július 16-án és 17-én részt vett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri ülésén Kazahsztánban, Almatiban. A külügyminiszterek az euro-atlanti és eurázsiai térség legfőbb biztonságpolitikai kihívásait, az európai biztonsági párbeszéd továbbvitelét, s a kazah EBESZ-elnökség által kezdeményezett csúcstalálkozó megrendezésének lehetőségét tekintették át. Egyetértés körvonalazódik arról, hogy az 1999-es isztambuli csúcstalálkozó után, ez év őszén, Asztanában ismét találkozzanak a résztvevő államok állam- és kormányfői. A csúcstalálkozó célja, hogy kijelölje az európai biztonsági párbeszéd folytatásának témaköreit. A miniszteri megbeszélésen előzetes megegyezés jött létre az EBESZ kirgizisztáni rendőri missziója beindításáról is. Tekintettel a miniszteri megbeszélés informális jellegére, a végső döntést mindkét kérdésben a Bécsben rendszeresen ülésező Állandó Tanács hozza majd meg. Bába Iván felszólalásában kiemelte a biztonság átfogó értelmezésének és vizsgálatának szükségességét, amelynek – politikai és katonai kérdések mellett – az emberi jogok témakörét is tartalmaznia kell. Jelezte továbbá, hogy hazánk kész aktívan hozzájárulni egy sikeres csúcstalálkozó napirendjének kidolgozásához. Az esemény margóján Bába Iván találkozott szlovák kollegájával, Mr. Milan Jezovicával. Megbeszélésük során egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat új alapokra kell helyezni, a vitás kérdéseket az együttműködés szellemében, lépésről-lépésre át kell tekinteni és megoldásokat kell keresni. |
|